A KOLLAGÉN az öregedés ellen
Tudjuk, hogy a kollagén nagyon fontos az emberi szervezet számára és mivel ahogy öregszünk úgy csökken a testünk természetes kollagén tartalma, pótlása szinte elengedhetelen. Ki kell emelnünk, hogy leginkább belűlről kifelé hat, tehát el kell fogyasztanunk a megfelelő hatás eléréséért. Előnyeit leginkább a szépségápolás területéről ismerjük:
- Javítja a bőr rugalmasságát
- Növeli a bőr hidratálását
- Csökkenti a ráncokat
- Megakadályozza az UV-károsodást
- Megakadályozza az öregedés korai jeleit
- Csökkenti az arcbőr érdességét
- Növeli a bőrben lévő kollagén mennyiségét
- Megakadályozza a kollagén lebontását
- Növeli a termelt prokollagén mennyiségét
Itt azonban még nem ér véget jelentősége, hiszen jelen van a test minden szövetében, tulajdonképpen együtt tartja a sejteket és előmozdítja azok optimális működését. A kollagén az emberek és az állatok bőrében, kötőszövetében van jelen, egyfajta fehérje. Hatékony a törékeny körmök esetében. Az is megfigyelhető, hogy hatására gyorsabban nőnek a körmök és kevésbé töredeznek. A korai hajhullás, a hajszálak elvékonyodása, valamint az őszülés is megakadályozható a megfelelő minőségű és mennyiségű kollagén bevitelével.
Rendszeres testedzés során az izmok növekedése és azok regenerálódása is megfigyelhető a kollagén hatására. Segít a fogyásban, növeli az állóképességet és az izületi fájdalmak ellen is hatékony. Bármely korosztály, bármely okból tapasztalhat izületi fájdalmat. A kollagén minden esetben segít az inak, szalagok rugalmasságának megőrzésében, a reumás problémák esetén és a porcok kopásának megelőzésében.
Különösen a nőknél a kollagénvesztés a csontok állapotára is kihat. Kollagén készítményekkel tudjuk ellensúlyozni a természetes kollagén vesztést mert az stimulálja a csontépződésért felelős sejteket. A C vitamin és a Kálcium szedésével érjük el a kollagén megfelelő beépülését a szervezetünkbe.
Hatásos az egészséges bélflóra fenntartásában amely egészsége alap pillére az immunrendszerünk megfelelő működésének. Jelentős segítséget nyújt az agy és szív sejtjeinek egészségéhez. Jó hír, hogy a hegesedés, sebgyógyulás is szebb és könnyebb a kollagén segítségével.